Rólunk

Edzőink bEMUTATKOZNAK

Skrobár Róbert

A kilencvenes évek végén kezdtem el foglalkozni a thai box-szal, és néhány év gyakorlás után eljutottam thaiföldre is, ahol rájöttem hogy az amit addig tanultam mennyire más mint az igazi muaythai. Tulajdonképpen ettől a felfedezéstől datálható az edzői karrierem, innentől kezdve tudatosan kerestem az emblematikus thaiföldi edzőtermeket, számos neves gymben edzettem, Chiangmaitól KOH Phanganig. Több mint 15 éve vezetek saját klubot, ahol a harcosok az általam igazinak vélt stílus nyomán ismerkedhetnek ezzel a küzdősporttal. 10-nél is több amatőr és profi bajnokot adtam a sportágnak, és azt hiszem büszkén jelenthetem ki, hogy a hazai profi muaythai egyik letéteményese vagyok. A magyarországi muaythai liga, és a Muaythai Mania rendezvény sorozat az én kezdeményezésem nyomán kelt életre és lett sikeres. Talán az egyik legnagyobb létszámú edzőterem vagyunk, saját nevelésű edzőim segítik már munkát.

Albrecht Péter

Üdvözöllek a Muaythai Világában, ahol az ősi harci hagyományok összetalálkoznak a modern edzésmódszerekkel! 

Albrecht Péter vagyok, 19 éves tapasztalattal rendelkező Muaythai személyi edző, és szeretném megosztani veled ezt az izgalmas és inspiráló világot! 

Miért érdemes már gyermekkorban elkezdeni ezt a lenyűgöző küzdősportot?

Azért, mert a Muaythai nemcsak egy egyszerű sport, hanem egy életforma, ami magában hordozza az önfegyelem, a kitartás és a tisztelet esszenciáját. Gyerekeinknek ezzel az edzésmódszerrel nemcsak testi, de mentális szempontból is rengeteget nyújthatunk, segítve őket az önfejlesztés útján. 🧠💪

ℹ️Személyi és csoportos edzéseket tartok, kezdőknek, haladóknak és versenyzőknek is. Tapasztalt vagyok abban, hogy mindenki számára megteremtsem a saját útját a Muaythai világában.

Ne habozz! Csatlakozz , és légy részese egy olyan közösségnek, ahol a harcos szellem mindig az első helyen áll! 💥

Csatlós Julianna

Készen Állsz?